|
Helen Benedict: Csak okosan! Önvédelem kamaszoknak.
Megjelent 2004 áprilisában
Fordító: Drixler Ildikó
ISBN 963 9365 24 6
A fiatalok igen kiszolgáltatottak mind a felnőttek, mind a
saját korosztályuk felől érkező sérelmek és erőszak szempontjából. Ez különösen
igaz a szexuális visszaélésekre. A különböző nyugat-európai, illetve nemzetközi
statisztikai adatok azt mutatják, hogy 18
éves korára minden második-negyedik lányt ér
valamiféle szexuális erőszak. Egyes magyar felmérések szerint a gyerekek 5-10
százaléka szenved el szexuális visszaélést. Azt is tudjuk azonban, hogy a
kellően felkészített gyerekek és fiatalok
kisebb számban esnek visszaélések áldozatává. A gyerekkori szexuális
visszaélések áldozataival foglalkozó kölni
Zartbitter nevű szervezet tapasztalatai arra utalnak, hogy az elkövetők elsősorban
az alkalmazkodó, ún.
"jó" és felvilágosítatlan lányokat és fiúkat támadják meg sikeresen, és sokkal
ritkábban ellenállni képes gyerekeket, akiket kis koruktól kezdve arra neveltek,
hogy bízzanak megérzéseikben, és érdekeiket akár a felnőttek által
elkövetett határátlépésektől is megvédjék.
Helen Benedict díjnyertes könyve sok-sok fiatalnak és gyereknek adott már
felvilágosítást az alapvető önvédelmi
stratégiákról, különös tekintettel a szexuális erőszakra. Az egyszerű tanácsok a
mindennapi biztonságról és közérthető magyarázatok a fiatalok elleni
leggyakoribb erőszakfajták okairól, veszélyekről és önvédelmi taktikákról
lebilincselően informatív könyvvé teszik ezt az amúgy nehéz és nehezen
tanítható témát. A könyv fő fejezetei részletesen kitérnek az iskolában,
otthonban, utcán, közlekedési eszközökön és bulikon megjelenő leggyakoribb
veszélyhelyzetekre, és arra, hogy a fiatalok hogyan védhetik meg magukat
és barátaikat ezekben a helyzetekben.
A könyv két szinten erősíti meg a
fiatalokat: egyrészt konkrétan megismerteti velük a jogaikat, különös
tekintettel a társkapcsolatok mindkét fél számára kötelező szabályaira. A nemi
életben megélt biztonság kiemelten fontos része az integritásnak, hiszen
aki képes a szexuális önrendelkezésre és meg tudja védeni a határait, az jó eséllyel az élete
egyéb területein is képes lesz erre. Másrészt, a jogokon túl a szerző a három
legegyszerűbb önvédelmi módszerre tanítja meg az olvasókat: a
kiáltásra, a beszédre és a futásra, valamint néhány alapvelő önvédelmi fogásra, mellyel az elkövető
ideiglenesen ártalmatlanná tehető.
Olvasmányos, tudatébresztő könyv, amelyet nemcsak a
fiatalok forgathatnak sok haszonnal. A magyar változat függelékében hasznos információk találhatók a magyar segítő intézményekről
A könyv tartalomjegyzéke
A borító szövege
Megrendelés
Kiknek ajánljuk?
Lányoknak és fiúknak, akik többet szeretnének tudni a megelőzésről és az önvédelemről
Szexuális erőszak vagy visszaélés szempontjából különösen veszélyeztetett fiataloknak
Szülőknek, akik szeretnék megtudni, hogyan figyelmeztethetik gyerekeiket hatékonyan és realisztikusan a szexuális erőszak és visszaélés veszélyeire
Szülőknek, akiknek gyerekével bármilyen szexuális visszaélés történt, vagy attól félnek, hogy megtörténhetett vele
Pedagógusoknak, valamint gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozó egyéb szakembereknek
A könyvhöz kapcsolódó tevékenységeink
Kiscsoportos iskolai foglalkozás, illetve bemutató iskolásoknak
a könyv által ismertetett elméleti és gyakorlati tanácsokról
Kiscsoportos beszélgetések (egynemű vagy koedukált)
csoportokkal a szexuális erőszak fajtáiról, valamint a szexuális önrendelkezés létrejöttéhez szükséges
alapvető jogokról és kötelességekről
Előadás szülőknek a szexuális erőszak gyerekeken megfigyelhető
jeleiről, a támogató hozzáállás elemeiről és a gyógyulás segítésének lehetőségeiről
Előadás pedagógusoknak a szexuális erőszak gyerekeken
megfigyelhető jeleiről, áldozatbarát hozzáállásról és a gyógyulás segítésének lehetőségeiről
Az elérhető hazai szakirodalom és segítő intézmények, szervezetek ismertetése.
NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)
Postacím: 1447 Budapest, Pf. 502.
E-mail: info@nane.hu ** Internet: www.nane.hu
|